Mindezek hatására a jövőben felértékelődik a vízgazdálkodás, az öntözéses gazdálkodás további fejlesztése szükséges a mezőgazdaság vízhiánnyal szembeni ellenálló képességének erősítéséhez.
Magyarország édesvízzel való ellátottsága látszólag kedvező, de ennek a 94 százaléka külföldről érkezik hazánkba, így hazánk a belső megújuló vízkészlete alapján kifejezetten vízhiányosnak számít az Európai Unióban. A belső megújuló vízkészlet a belvízi lefolyásra utal, ami a lehullott csapadék és a párolgás különbsége. Hazánkban 621 köbméter belső megújuló vízkészlet jut egy lakosra évente, miközben az 1000 köbméter alatti érték a nemzetközi sztenderdek alapján vízhiányos állapotnak számít.
Hazánk éves vízmérlege tartósan negatív, több víz folyik ki az országból, mint amennyi érkezik. A 2019-es Nemzeti Vízstratégia hosszú távú vízmérlege szerint 112 köbkilométer víz érkezett Magyarországra, miközben 5 köbkilométerrel több távozott az országhatáron kívülre a Duna, a Tisza és a Dráva medrében. A negatív vízmérleg tartós jelenség, már az 1930-as évekből származó adatok is alátámasztják az egyensúlytalanságot, amely elsősorban az ország földrajzi fekvésével, a folyószabályozással és a belföldön lehulló csapadék nem elégséges visszatartásával magyarázható.
Belső megújuló vízkészletünk legfőbb forrása a csapadék, azonban az eloszlása nagyon egyenlőtlen térben és időben. Emellett fokozatosan csökken a csapadékos napok száma hazánkban: az elmúlt évtized átlagos értéke közel 20 százalékkal alacsonyabb a múlt század első évtizedének átlagánál. Mindez odavezet, hogy egyazon helyen fordulhat elő belvíz és aszály az év különböző szakaszaiban.
A 19. századtól alkalmazott folyószabályozással a természetes árterek több mint 90 százaléka eltűnt, ami hozzájárult a talaj vízmegtartó képességének romlásához. Az 1800-as években, a jelentősebb folyószabályozási tevékenység előtt körülbelül 22 ezer négyzetkilométer volt a hazai folyók ártere, ami a beavatkozást követően mára kevesebb, mint ezerre csökkent. Különösen kiszolgáltatottak lettek azok a kevésbé csapadékos területek, amelyeken alig találhatók felszíni vizek (például a Homokhátság).
A szárazabbá váló időjárás miatt egyre többször kell hozzányúlni a felszín alatti vízkészleteinkhez, amelyek ivóvízbázisunk fő forrását adják.
Az előrejelzések szerint a jövőben a magyarországi csapadék eloszlása szélsőségesebb lesz, ami kihívás elé állítja a vízgazdálkodást. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései szerint a következő évtizedekben a nyári csapadék átlagosan csökkenni, míg az őszi és téli növekedni fog, különösen az ország déli részén. A becslést nagyfokú bizonytalanság övezi, azonban a szélsőséges csapadékviszonyok egyre feszesebb vízgazdálkodást vetítenek előre. Különösen azért, mert globális problémáról van szó, a lehullott csapadék változása Magyarország legnagyobb vízhozamú folyóinak vízgyűjtő területén is érzékelteti kedvezőtlen hatását.
Összességében a klímaváltozás a jövőben egyre nagyobb kihívás elé állítja a hazai vízgazdálkodást, a lehulló csapadék csökkenő mennyisége és a csapadékeloszlás növekvő kiszámíthatatlansága beavatkozás hiányában tovább növeli a már most is jelentkező vízhiányos állapotot.
Legfőképpen arra lenne szükség, hogy a vízkészleteinket (az országon átfolyó víztömeget és a lehulló csapadékot) magasabb hatásfokkal, fenntartható módon hasznosítsuk.
Kulcsfontosságú az öntözési infrastruktúra fejlesztése: az öntözési beruházásokkal a folyóinktól távol eső területekhez is eljuthat az öntözővíz, ezzel is támogatva a mezőgazdaság vízigényét. Az öntözésfejlesztés mellett lényeges szempont a vízvisszatartással, a vízmegtartással és a talajnedvesség megőrzésével kapcsolatos eljárások előtérbe kerülése.
Az összefoglaló a Világgazdaság cikke alapján készült: https://www.vg.hu/mnb-blog/2023/06/hova-folynak-el-a-vizeink-a-vizhiany-okai-magyarorszagon%20
