Mindannyian megtapasztaltuk már: nem a boldog időszakok formálnak bennünket igazán. Hanem azok a pillanatok, amikor nehézségekkel kellett szembenéznünk.
Amikor küzdenünk kellett, kapaszkodnunk a felszínen maradásért, ellenállnunk a kétségbeesés csábításának – és végül megerősödve kijönnünk a megpróbáltatásokból.
Az 1950-es években Viktor Frankl, Auschwitz túlélője, könyvet írt arról, mit tartott a táborokban való túlélés kulcsának: az élet értelmébe vetett kapaszkodó megőrzését.
A jelentés és az irány elvesztése – talán ez jellemzi leginkább a mai nyugati társadalmakat. Valószínűleg ez magyarázza az ideológiák, kultuszok és woke mozgalmak sokasodását is, amelyek valamilyen választ próbálnak adni arra az űrre, amelyet a tudomány által háttérbe szorított, régi istenkép eltűnése hagyott maga után – gyakran más formákban próbálva azt újraalkotni. Ez a fajta szektás hevület mindig is jellemzője volt a nagy átmeneti korszakoknak.
Hogyan lehet élni egy válságba forduló világban?
Menjünk tovább ugyanúgy, próbálva nem tudomást venni a gyülekező viharfelhőkről? Meneküljünk az álmok mesterséges paradicsomaiba? Keressünk bűnbakokat? Süllyedjünk kétségbeesésbe? Vagy egyszerűen próbáljuk „élvezni a hanyatlást”, ahogy egyes provokatív hangok javasolják?
Bár mindez elsőre személyes döntésnek tűnhet, a rövidlátás ritkán bizonyult megfelelő hosszú távú stratégiának.
De mi a helyzet azokkal, akik távolabbra próbálnak előre látni – elemzőkkel, stratégákkal, vállalkozókkal vagy civil szervezetek vezetőivel? Mi van akkor, ha a megoldás nem a káosz kizárása, hanem annak megtanulása, hogyan lehet együtt élni vele?
2007-ben Nassim Nicholas Taleb libanoni–amerikai pénzügyi elemző erről írt korszakos könyvet „A fekete hattyú” címmel. Azt állította: egy egyre bizonytalanabb világban rendkívül nehéz pontosan előre jelezni a jövőt, mert mindig bekövetkezhetnek váratlan és rendkívül valószínűtlen események.
De hogyan lehet túlélni őket? Taleb válasza egyszerre egyszerű és radikális. Szerinte a bizonytalanság korában nem elég csupán a valószínű sokkokra felkészülni – számolni kell a valószínűtlenekkel is.
Módszere pénzügyi szemléletből indult ki: a vagyon nagy részét biztonságos helyeken tartani, miközben egy kisebb részét rendkívül kockázatos, de hatalmas nyereséget hozó lehetőségekre fordítani.
Ez az úgynevezett „súlyzóstratégia” segítette Talebet abban, hogy a 2008-as pénzügyi válság idején jelentős nyereséget érjen el – és egyben igazolja azt az elképzelést, hogy bizonyos rendszerek nemcsak kibírják a sokkokat, hanem képesek erősebbé válni általuk.
De vajon működhet-e ez a megközelítés nemcsak pénzügyi, hanem társadalmi és stratégiai értelemben is a nagy átmeneti korszakok idején?
Mi van, ha egy három pillérre épülő stratégia jelentheti a kiutat?
- Felkészülés a legvalószínűbb forgatókönyvekre:
Multipoláris világrend, geopolitikai széttagolódás, egyre autoriterebb hatalmak felemelkedése, ugyanakkor áttörések a mesterséges intelligencia és a biotechnológia területén, amelyek radikális változásokat hozhatnak a jólétben, az életminőségben és akár az emberi élettartamban is. A holnap körvonalai akkor válnak érthetővé, ha hajlandók vagyunk őszintén szembenézni a jelenlegi folyamatok következményeivel. - Az erőforrások egy kisebb részének fordítása rendkívül bizonytalan, de nagy hatású lehetőségekre:
Akár olyan forgatókönyvekre is, amelyek ma még elképzelhetetlennek tűnnek: a dollár vagy a nemzetközi pénzügyi rendszer összeomlása, egy halálos globális járvány, súlyos környezeti katasztrófa, nukleáris konfliktus a nagyhatalmak között vagy a mesterséges általános intelligencia megjelenése. Nem véletlen, hogy olyan pénzügyi szereplők, mint Ray Dalio, külön stratégiákat építenek ezekre a szélsőséges helyzetekre – vagy hogy a kriptovaluták támogatói is gyakran ilyen rendszerszintű kockázatokból indulnak ki. - Olyan alapelvek kialakítása, amelyek segítenek alkalmazkodni a váratlanhoz:
Mert mindig lesznek olyan események, amelyekre lehetetlen pontosan felkészülni. Bár erre nincs univerzális recept, azoknak a szervezeteknek a vizsgálata, amelyek válsághelyzetekben is képesek megerősödni, újra és újra ugyanazokat az alapelveket emeli ki. Ezek társadalmak, szervezetek és egyének szintjén egyaránt segíthetnek csökkenteni a sérülékenységet, növelni az alkalmazkodóképességet, és erőt adni az újrainduláshoz, amikor egy-egy válsághullám lecseng.
Valóban ez lehet a bizonytalanság korának kulcsstratégiája?
Semmi sem biztos. Bár a hosszú távú trendek viszonylag jól kirajzolódnak, a jövő alapvetően kaotikus természetű. Nem előre meghatározott pályán halad. A történelem menetét gyakran váratlan események, válságok, valamint rendkívüli közösségek és emberek alakítják. Soha nem leszünk képesek minden lehetséges forgatókönyvet előre látni.
De egy olyan korszakban, amelyet hirtelen törések és exponenciális változások jellemeznek, talán még soha nem volt ennyire fontos az alkalmazkodóképesség alapelveinek követése.
Ahogy Darwin fogalmazott: nem a legerősebb fajok maradnak fenn, hanem azok, amelyek a legjobban képesek alkalmazkodni. Azok, amelyek felismerik és képesek kihasználni a fordulópontokat.
És minden jel arra utal, hogy most ismét az alkalmazkodóképesség korszakába lépünk.
A bejegyzés a FutureMastery oldalán megjelent írás alapján készült.
